Menu

Tudományos Diákköri Konferencia 2018

Budapesti Corvinus Egyetem

 

2018. május 17-én, délelőtt 11 órakor került sor a Budapesti Corvinus Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciájának (TDK) zárórendezvényére. Az eseményt Dr. Szántó Zoltán, oktatási rektorhelyettes nyitotta meg. Rektorhelyettes úr kiemelte, hogy a közel 50 éves múltra visszatekintő, tudományos diákköri mozgalom Hungarikum, és mint olyan, egyedülálló Európában. Felhívta rá a figyelmet, hogy a TDK nem egy verseny, hanem egy olyan konferencia, ahol a diákok megosztják és megvitatják egymással és a szakmai zsűrivel a tudományos eredményeiket. Nem véletlen tehát, hogy Rektorhelyettes úr bátorította a hallgatókat a további kutatásokban és a doktori iskolai tanulmányokban való részvételre. Végül megköszönte a diákok mellett a konzulenseknek, a bírálóknak, a szekciótitkároknak és minden közreműködőnek a szíves munkáját.

Ezt követően Dr. Habil Wimmer Ágnes, a Gazdálkodástudományi Kar TDK felelőse és elnöke kiemelte a konferenciát támogató EFOP projekt mottóját, a „Tehetségből fiatal kutató”-t. A projekt kapcsán úgy fogalmazta meg a tehetséget, mint ami a nyitottsággal kezdődik. Majd hozzátette, hogy a kutatói pálya azonban a tehetségen túlmenően szemléletmódot és eszköztárat is jelent. Ő is kifejezte reményét arra vonatkozóan, hogy itt, a TDK átadón a jövő PhD hallgatói és kollégái ülnek a sorok között. Ennek további előmozdítása érdekében szorgalmazta, hogy a konferencia anyagai publikációkként is megjelenjenek, valamint hogy a helyezettek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) is bemutassák kutatásaikat. Az idei fordulóban OTDK-ra ajánlott anyagok és megalkotóik 2019-ben Pécsett és Gödöllőn találkoznak újra. Az elmúlt öt évben 130 helyezést sikerült az országos megmérettetésből elhoznia a Budapesti Corvinus Egyetemnek. Gondolatait a következő ajánlással zárta:

„Kívánok Önöknek izgalmas felfedezéseket és jó kutatásokat a jövőben!”

A beszédek után következett a záró rendezvénynek a díjátadó része, összesen 125 díjazottal. Ezek közül a Világgazdasági Intézet három dobogós helyet is el tudott hozni: Európa Szekcióban: Markóczy Réka és Szathmáry Lilla első helyen végeztek, konzulensük intézetünk egyetemi tanársegéde, Almadi Sejla volt; Világgazdasági Szekcióban: Rigó Edit első helyen és Tilesch Bálint Iván második helyen végzett, konzulensük intézetünk egyetemi adjunktusa, Endrődi-Kovács Viktória volt. Az első helyezettekkel készült interjút következő cikkünkben olvashatják.

Végezetül, Kovács Dóra, a Hallgatói Tudományos Tanács Titkára számokban mutatta be a TDK-nak a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói körében szerzett népszerűségét. Az elmúlt években nőtt a konferencia iránti érdeklődés, így a részvétel is. Míg 2017-ben 378, idén már 416 dolgozattal jelentkeztek a diákok az első, az írásbeli fordulóba, amelyből végül 290 darab leadott dolgozat került rögzítésre. Ebből 223 kutatás jutott a szóbeli fordulóba, ahonnan 125 díjazott került ki. A HTT Titkár felhívta rá a figyelmet, hogy ez a tendencia részben az ösztönzőknek is betudható, hiszen a konferencián való sikeres szereplés komoly ösztöndíjjal is jár. Kovács Dóra a gratulációját követően megnyitotta az állófogadást a résztvevők előtt, ahol hideg és meleg svédasztalos ételek, desszertek és pezsgő várta a büszke ünneplőket.

Editor, A.S. 2018